Félix a béka




Ez a kis béka kérésre készült, egy fiú babának, babalátogatóba készült egy ismerősöm. A választás Lilleliis békájára esett. A horgolás, az alkotás számomra egy kreatív tevékenység, még ha minta alapján készítek valamit, akkor is átformálom, beleviszem az egyéniségemet. Itt is változtattam a mintán.




Itt társaságban található a béka, egy időben készültek, jó kis "banda" lett belőle.
A békánál újítást vezettem be, ilyet még nem láttam máshol.
A technikai részletek lejjebb:

A technikai részletek:
A kezét és a fejét már többször horgoltam egybe a testtel, most a lábat is egybehorgoltam. Egyrészt így sokkal szebb a láb találkozása a testtel, másrészt a gyerekek nem mindig kímélik ezeket a kis figurákat. Láttam már olyat, amikor mindkét testvér ugyanazt a figurával szeretne épp játszani, szegény kis figura pedig szakítópróbának lett kitéve.
Megvalósítás:
Először a láb hátsó részét horgolom együtt a sorral körben, majd a következő sorban a láb első részét horgolom együtt a sorral.
Ez a technika pedig hasznos azoknak is, akik bár imádnak horgolni, nem szeretik összevarrni a részeket.



Közelről az egybehorgolt kéz, láb és fej.

Mitől lesz olyan az egybehorgolt testen a színváltásnál olyan mintha pulcsi lenne rajta?
A színváltásnál hátsó szálba öltöm az első sort, majd ugyanabban a sorban visszafelé a külső szálba öltve is horgolok egy rövid-pálca sort. Így egy szegélyt alkot a rövid-pálca sor horgolása.